Legnagyobb meglepetésemre ez a leggyakoribb kérdés, amit kapok az új vendégeimtől.
Marketing managerként dolgozom egy szuper csapattal együtt nagyon izgalmas projekteken, ahol emberek az álmaikat valósítják meg a vállalkozásukban. Ezen kívül egy női edzőteremben is dolgozom.
Ezek nekem tökéletesen kiegészítik egymást a darabkáikkal abban az óriási halmazban, ami az érdeklődési körömből áll. Mindegyiket szeretem.
Ami fontos lehet ezzel a kérdéssel kapcsolatban jógaoktatóként, hogy nem csak tanultam róla, hogy az ülőmunka milyen nehézségeket okozhat a testben, hanem tapasztalom, ahogy azt is, mi esik jól, amikor minden egyes nap ülök.
Tudom milyen, amikor nem tudsz kikapcsolni, mert tele van a fejed a határidős teendőkkel.
Sokszor játszottam le gondolatban, milyen félelmetes lépni és változtatni, amikor pedig azt szeretném, mert mi lesz a vége, és különben is mit fognak rólam gondolni.
Szerintem hasonló és ennél sokkal nagyobb problémákkal is mind megküzdünk nap mint nap, csak a kérdés, hogy figyelünk-e. Észrevesszük-e, hogy ezeket kompenzálni kell, hogy például az emberi test nem arra lett kitalálva, hogy egész nap üljön, de nem is arra, hogy tonnás zsákokat cipeljen, és próbáljuk-e visszaadni saját magunknak azt, amit ezekkel a dolgokkal elveszünk tőle.
Nagyon nehéz ez a téma, mert nem lehet muszájból gondoskodni magunkról. Nem azért „kell” kezelni a stresszt, edzeni, jógázni, egészségesen táplálkozni, sok folyadékot inni, mert muszáj, hanem mert meghallod a tested jelzéseit, hogy mire van szüksége. Talán pont erre szokták mondani, hogy ne csak nézz, láss is.
A gondolataidnak nem csak egy nézője, de nem is a rendezője vagy. Ami kéne, az inkább a figyelés.
Egy érdekes sztori ide kapcsolódóan, hogy egész általános iskolában tesi tagozatos voltam. Gyűlöltem. Mindenben én voltam a legbénább, és még csak nem is foglalkoztatott a sport, mint a többieket. A partizán számomra nem jutalom volt, hanem büntetés. (Viszont a régi tanárnénimet nagyon szerettem, ahogy a suliban a barátaimat is, így inkább tűrtem.)
Utólag már csak nevetek rajta, mert szerencsére nem kell mindenhez értenem, bár azért hasznos lenne sokszor, ha a kislabdát tudnám messzebbre dobni a kutyának, vagy amikor épp útban van egy szekrény, csak átugranám.
Viszont soha nem gondoltam volna, hogy az életem része lesz a mozgás, most pedig azt nem tudnám elképzelni, hogy úgy teljenek a napjaim, hogy nincs meg benne a mozgás, ez az énidő.
Kivétel nélkül büszke vagyok minden vendégemre, aki valaha járt nálam, még akkor is, ha nem ez a jógairányzat, vagy nem az én személyem volt az, amit éppen keresett, mert az új, a bizonytalan mindig egy kicsit félelmetes.
A jóga sokszor egy nagyon bonyolult dolognak tűnhet, amit összekötnek vallással, spirituálisnak tűnő bullshitekkel, extrém testi adottságokkal és még ki tudja mivel, pedig pont, hogy a legegyszerűbb, lecsupaszított valóhoz repít vissza: a létezés élményéhez.
